Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


INFORMÁCIÓ ELÜLSŐ KERESZTSZALAG SZAKADÁST SZENVEDETT BETEGEINK RÉSZÉRE

2014.06.14

 A sérülésről általában


 A térdízület legfontosabb stabilizáló szalagja az elülső keresztszalag (LCA). Az LCA 

szakadása - kevés kivételtől eltekintve – a térdízület instabilitását eredményezi. Az instabilitás 

gyakran a mindennapi terhelésnél még nem érezhető, azonban sportolás közben, az izmok 

kifáradásakor, a koncentráció csökkenésekor és rossz lépéseknél a térdízület „kimegy”. Ekkor 

a combcsont elcsúszik a sípcsonton, amely során a porcfelszínek, a meniszkuszok, ill. az 

ízületi tok további károsodása következhet be. Bizonyos esetekben, nagy erők hatására ez 

szinte „végzetes” hatással is lehet a térdízületre. 

 A sérülés idején néha reccsenés, pattanás is hallható. A hirtelen fellépő erős fájdalom 

mellett jellemző az ízület gyorsan kialakuló, sokszor feszítő duzzanata. A betegek gyakran 

napokon belül úgy érzik, hogy térdízületük elveszítette stabilitását. Az LCA szakadás 

speciális tesztekkel (pl. Lachman-teszt) azonnal megállapítható. A későbbiekben az esetleges 

törés kizárására a röntgen kötelező, a lágyrészsérülések tisztázására az MR vizsgálat hasznos 

lehet. Kevés helyen elérhető az un. KT-1000-es artrhrométer, amely a sérült és az ép oldal 

stabilitásának összehasonlításával ( >5 mm) segít az egyértelmű diagnózis felállításában. 

Nem igaz az a nézet, hogy jó izomerő mellett a további „kiugrások” biztonsággal 

elkerülhetőek. Mai álláspont szerint, a térdízületet amint lehet, érdemes stabilizálni. Az 

artrofibrózis (az ízület súlyos hegesedése, merevedése) veszélye miatt az LCA-pótló műtét a 

sérülés időpontjától leghamarabb 5-6 héttel történik, ennél korábban csak kivételes esetekben 

történik a beavatkozás. A műtétnek akkor érkezik el az ideális ideje, amikor az ízület mozgása 

már teljes és nem jár fájdalommal, a duzzanat megszűnt és az izomerő ismét javulni kezdett.

Fontos megjegyezni, hogy az LCA-szakadás önmagában nem feltétlenül mindenki esetében 

műtéti indikáció. Kisgyermekeknél, idősebb, kevésbé aktív, vagy egyéb betegségekben 

szenvedőknél az LCA-szakadás kezelése elsősorban konzervatív, kizárólag sikertelen 

konzervatív kezelés esetén érdemes műtétre gondolni.

A műtétről, kezelési elvek

 Elülső keresztszalag szakadás esetén elsődleges cél az ízület „belső tartásának”, 

stabilitásának a helyreállítása, ill. a porcfelszínek kopási folyamatainak lassítása. Ehhez az 

elülső keresztszalagot az anatómiai viszonyoknak megfelelően kell helyreállítani, mégpedig 

úgy, hogy tulajdonságai és működése az eredetihez hasonló legyen. Napjainkban a pótláshoz 

főként két szalag között lehet választani:

1.A semitendinosus- és gracilis-inak (hamstring), melyek duplán, triplán, vagy 

négyszerezve használhatóak.

2. Az ún. patella-ín (térdkalács alatti szalag), két csontblokkal a végén, az egyik a 

térdkalácsból, a másik a sípcsontból.

A műtét mind altatásban, mind gerinc (spinális) érzéstelenítésben végezhető. Ideje átlagosan 

35 perc. 

A műtét lépései a következőek:

1. Diagnosztika ízületi tükrözés – artroszkópia – segítségével az esetleges társsérülések 

ellátására.

2. Az LCA-pótláshoz használt új szalag kivétele és előkészítése

3. Az új szalag helyének előkészítése az ízületben, a társsérülések ellátása

4. A sípcsont és a combcsont furatainak elkészítése

5. Az új szalag behúzása és rögzítése

 Mindkét pótlás artroszkópos módszerrel kivitelezhető, a patella-inas technikánál valamivel 

nagyobb metszés szükséges. A pótlás technikájának megválasztását sok tényező befolyásolja: 

életkor, nem, sportaktivitás, alkat, testsúly, testmagasság, kötőszöveti tulajdonságok, stb..

 A semitendinosus- és a gracilis-inakat a combcsonti oldalon egy Endobutton-lemezkére, a 

sípcsonti oldalon leggyakrabban karmos ácskapocsra rögzítjük.

 A patella-ín rögzítése un. interferencia csavarokkal történik, melyek már felszívódó 

anyagból is készülnek. A csontblokkok rögzítésére lehetőség van csavarok nélkül is, 

ún. „press fit” technikával.

 Mindkét technika után egyformán jók az eredmények, a patella-inas pótlás után talán 

valamivel jobb stabilitásra, de kissé több mozgásbeszűküléses problémára kell számítani. A 

másik technika esztétikailag kedvezőbb, későbbiekben a térdelés sem okoz panaszt.

 A betegekkel mindkét módszer előnyeit, ill. hátrányait ismertetjük, a legmegfelelőbb 

módszert egyénre szabottan választjuk ki. Nagyfokú rotációs instabilitás esetén a 

legmodernebb négycsatornás – kétköteges technikát alkalmazzuk.

Saját gyakorlatomban ritkán, elsősorban ha korábbi műtétek miatt saját anyag már nem áll 

rendelkezésre, szövetbankból idegen anyagot, vagy műanyag szalagot is használunk.

Munka-, sportképesség

 Amennyiben társsérülések (meniscus, porcfelszín, oldalszalag) nem voltak, irodai munka 

általában 2-3 hét után, fizikai munka átlagosan 8-12 hét után végezhető. 

Kerékpározás, és séta sík vidéken 6 hét után, gyors- és hátúszás 8 hét után, kocogás általában 

14 hét után engedélyezett. 

Az olyan sportok, ahol hirtelen lefékezések, irányváltozások, cselezések gyakoriak, 

leghamarabb 6 hónap után, az ún. kontaktsportok, mint kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, 

leghamarabb 8-9 hónap után kezdhetők. 

Az első évben a biztonság kedvéért külső térdrögzítő viselése javasolt. A sportolás 

megkezdése előtt a jó izomerő, a koordináció és a reflexek visszaállítása mellett a megfelelő 

állóképesség megszerzése is fontos. 

Elsősorban a korai porckopás fokozott kialakulásának veszélye miatt minden esetben 

mérlegelendő – különösen fiatal sportolóknál-, hogy veszélyes sportok folytatásának van-e 

értelme. Műtét után javasolt kevésbé megterhelő sportágakat választani.

Komplikációk

 Fontos statisztika az Egyesült Államokból: az összes LCA-műtéttel kapcsolatos 

szövődmény 90 %-a azon betegeket érintik, akik operáló sebésze évente kevesebb, mint 

20 LCA-pótlást végez. Amennyiben a beteg megfelelően követi az utasításokat, a szalag 

kiszakadása, kilazulása igen ritka. Esések után ilyen következmények azonban előfordulnak, 

amelyek újbóli pótlást tehetnek szükségessé. A semitendinosus-gracilis inakkal történt 

pótlásnál nem megfelelő gyógytorna esetén nagyobb az esély a szalag kilazulására, mint a 

patella-ínnál. 

Korai szövődmények:

• Fertőzések: Az izületi fertőzések nagyon ritkák. Ennek oka a műtétek előtt megfelelő 

antibiotikumuk adása, valamint a gyors és kíméletes műtéti technika. 

• Trombózis/embólia: A fiatal betegek trombózis veszélyeztetettsége alacsony, ennek 

ellenére megfelelő trombózis védelem indokolt. 

Késői rehabilitáció:

• Mozgásbeszűkülés: Oka többféle, lehet a később ismertetett arthrofibrosis, azonban ennél 

gyakoribb az ízület lokális hegesedése (cyclops-szindróma), vagy a műtéttechnikai hiba.

• Biológiai komplikáció: Néhány százalékban előfordulhat, hogy az új szalagot a beteg 

szervezete nem fogadja be. 

• „Donor-hely” probléma: Patella-ínas pótlás után a szalag, ill. a csontblokkok kivételi 

helyénél hosszú ideig tartó enyhe panaszok jelentkezhetnek, a térdelés fájdalmas lehet.

• Arthrofibrosis: Mozgásbeszűkülés előfordulhat, különösen arthrofibrosis (ízületi 

összenövések) esetén. Az ilyen jellegű szövődmények az operáció idejének helyes 

megválasztásával, ill. megfelelő utókezeléssel rendszerint megelőzhetők. Semitendinosus 

inas pótlás esetén az artrofibrosis esélye egészen minimális.

• Érzéskiesés: Ez a jelenség messze a leggyakoribb, és a legkevésbé kellemetlen. Oka, hogy 

a pótlásra használt ín kivétele után a bőrmetszés miatt a lábszár kis területén átmeneti, 

ritkán hosszabb ideig fennálló érzéskiesés jelentkezhet egy apró bőrideg sérülése miatt.

• Furat-kiszélesedés: A sípcsont, valamint a combcsont a műtét során megfúrásra kerül 

(6-10 mm átmérő), ezen csatornák fogadják be az új szalagot. Elsősorban túlságosan 

agresszív rehabilitáció eredményeként a furatok kiszélesednek, kitágulnak, a beültetett 

szalag megfelelő rögzülésének hiányában a térd instabillá válik.

Utókezelés

 A műtét után fekvőbetegként 2 éjszaka kórházi ápolásra van szükség. 

 A műtét utáni közvetlen 20-30 napban a trombózis, ill. embólia megelőzés céljából 

vérhigító injekció adására van szükség. A terápia pontos időtartama egyéni elbírálást igényel.

 A kórházból való távozás kísérő segítségével, általában személyautó hátsó ülésén ülve 

történik. Igény szerint magán betegszállítás rendelhető. 

 Fontos leszögezni, hogy a műtét eredményessége nagymértékben függ a gyógytornásztól, 

ill. az operáló orvos és a gyógytornász által összeállított rehabilitációs programtól. Az 

utókezelés két fő célja, a teljes nyújtás elérése a stabilitás elvesztése nélkül, valamint a 

combizomzat megfelelő izomerejének (85-100%) felépítése az első 6 hónapban.

 Az artroszkópos elülső keresztszalag pótlással szerzett hosszú távú tapasztalatok alapján 

nyugalomba helyezés csak igen rövid ideig szükséges, részleges tehermentesítést is csak egy-
két hétig igényel. Éppen ezért, biztonsági okokból 3 hétig gipszsínt vagy egy ún. brace-t, 

tépőzáras, csuklós merevítőt kell viselni (éjjel-nappal!).

 Az első néhány hétben nagyon fontos a teljes nyújtás elérése, sikertelenség esetén később 

nehezebb a helyzet. A végtagot úgy polcoljuk fel, hogy egy összehajtott párnát helyezzünk 

a sarok alá. Nagyon fontos, hogy a műtét utáni otthoni aktivitást is csak fokozatosan 

növekedjen. Az ízület duzzadni fog, amennyiben túl sok terhelés túl hamar történik. A 

varratszedés idejéig a sebet víz nem érheti, zuhanyzás csak az operáló orvos engedélyével 

történhet. A pótolt szalagnak hosszú hónapokra van szüksége, hogy vérellátása újra 

kialakuljon, ill. az új rostok biológiai felépülése és érése meginduljon. Amennyiben e 

folyamat megindulása előtt túlzott terhelés éri a térdet, a beültetett LCA megnyúlik, az ízület 

instabillá válik. Sajnos ezt a hibát - a sporttevékenység korai megkezdését – elsősorban az 

élsportolók követik el. Újabb ismeretek szerint teherviselés során, valamint ún. ko-kontrakcio 

mellett a szalagra kisebb erő hat, ezért akcelerált rehabilitáció végezhető. Az első 8 hétben 

a feszítő gyakorlatoknál is arra kell ügyelni, hogy a combizomzat hajlító és feszítő izmait 

egyszerre hozzuk működésbe, hogy ez által az új szalag túlterhelését elkerüljük. Amennyiben 

az elülső keresztszalag szakadás porcsérülésekkel kombinálódott, az utókezelés ritmusa 

lassabb. 

• Műtét előtti szak:

• Műtét után szak

• 0-3. hét „piros szak”:

• 3-6. hét „sárga szak”:

• 6-12. hét „zöld szak”:

• 12- hét:

A rehabilitáció lépései - gyógytornász vezetésével:

ß a műtét és az azt követő rehabilitációs program lényegének 

megismerése

ß szabad, fájdalommentes térdmozgás elérése

ß megfelelő combizomzat felépítése

ß a lényeges rehabilitációs alapgyakorlatok elsajátítása

ß biztonságos mankóhasználat gyakorlása

ß a fájdalom és a gyulladás csökkentése (jegelés 8x20 perc, felpolcolás)

ß mobilizáció nyújtott helyzetű térdrögzítővel

ß 1 hét mankózás talajérintéssel

ß járásgyakorlat

ß gyakorlatok rögzítőben

ß nyújtott helyzetben lábemelés

ß láb, ill. boka torna

ß az ép végtagok mozgatása

ß a térdízület passzív nyújtása.

ß jó térdmozgás, elsősorban a teljes nyújtás, hajlítás minimum 90 fokig a 

6. hét végére

ß sántítás mentes, normális járás elérése

ß fájdalommentesség

ß sport: gimnasztika fekve és ülve, felsőtest, hasizom erősítés.

ß a térdmozgás javítása, teljes nyújtás, majd hajlításra törekvés

ß koordinációs gyakorlatok

ß az izomzat felépítésének kezdete

ß normális járás

ß szobakerékpár használata ellenállás nélkül majd fokozatos ellenállás 

növeléssel

ß gyors-,és hátúszás, (mellúszás tilos!).

ß visszatérés a normális életbe

• 6. hónaptól:

ß koordinációs gyakorlatok

ß intenzív izomtréning

ß lassú futás.

ß speciális sportági rehabilitáció

ß sportág jellegű terhelés profilaktikus térdrögzítőben

ß síelés kb.9. hónap után

-labdarúgás, kézilabda, tenisz kb.12 hónap után.

Kontroll vizsgálatok (Kérjük a műtéti időpont kitűzése után a kontroll időpontokat 

egyeztetni!)

1, A műtét utáni első kontroll vizsgálatra a seb ellenőrzésére, valamint varratszedés 

céljából kerül sor átlagosan egy héttel a beavatkozás után. Ideális esetben a teljesen gyógyult 

sebek mellett az ízület csak minimálisan duzzadt, és teljesen kinyúlik. Mankózásra a 

továbbiakban nincs szükség, a sebet víz már rövid ideig érheti.

2, A második kontroll vizsgálat a műtét utáni 3. hét elteltével történik. Akkor az ízület 

duzzanata tovább csökkent, teljesen nyúlik, és megkezdhető a hajlítás, a térdrögzítő 

elhagyható. Az első gyógytornán szakorvosi vizsgálat előtt, vagy után kell résztvenni. Az 

autóvezetés néhány nap múlva biztonsággal elkezdhető.

3, A harmadik kontrollra 6 héttel a műtét után kerül sor, ekkor a térd mozgása már 

derékszögig kivitelezhető, a járás sántítás mentes, megkezdhető a kerékpározás.

4, A negyedik kontrollra a harmadik hónap után kerül sor, ekkor a teljes 

mozgásterjedelem mellett a javuló izomerő vizsgálata történik.

5, Az ötödik kontroll során a jó izomerő melletti a biztonságos sporttevékenység 

megkezdése a vizsgálat fő témája. Minderre a műtét után 6 hónappal kerül sor. Ekkor kerül 

sor a sportoláshoz szükséges térdrögzítő kiválasztására.

6, A hatodik, egyéves vizsgálat során rutin ellenőrzés történik.

Ezt követően érdemes az operáló orvost konzultáció céljából 1-2 évente felkeresni. 

A korai porckopás elkerülésére / csökkentésére javasolt évente 1 alkalommal 3 hónapig 

porcerősítő gyógyszereket szedni.